Búgócsiga - kiskacsás

Búgócsiga - kiskacsás
Részletek
A játékot a kúpos felével lefele állítsuk valamilyen kemény, sík felületre (padló, asztal stb.), fogjuk meg a nyelét, majd lendületes mozdulatokkal húzogassuk le-föl, arra törekedve, hogy ezt nagyjából egy vonalban, a padlóra merőlegesen tegyük, hogy minél nagyobb sebességgel pörögjön, egészen addig míg "búgni" nem kezd. Ekkor engedjük el a markolatot, és hagyjuk, hogy szabadon mozogjon. Ez a módja a klasszikus, talp nélküli kivitel működtetésének.
Ahogy a játék forgása lassul, úgy halkul egyre jobban a hangja, majd miután teljesen elhallgatott a mozgása is egyre imbolygóbbá válik (melyet sok gyermek legalább olyan szórakoztatónak tart, mint a búgást), végül az oldalára dőlve teljesen megáll. Ezután kezdhetjük előröl az egész folyamatot, vagy ha már elég biztosan kezeljük, ugyanígy felgyorsíthatjuk a mozgásban lévő, de lassuló csiga pörgését is. Szinte mindenki, korra, nemre való tekintet nélkül, kellemes és szórakoztató időtöltésnek tartja ezt a játékot, de ezen kívül fejleszti még a gyerekek mozgás-koordinációját is, sőt mozgásának, működésének alapos megfigyelése akár bizonyos fizikai törvényszerűségek felfedezéséhez, megértéséhez is elvezetheti őket, anélkül. hogy különösebb erőkifejtést igényelne. A gyermekek egyedül is tudják működtetni, persze némi segítség, demonstrálás nyilván szükséges.

átmérő 13 cm

A hasonmás játékszerek használata során különös figyelemmel legyenek, vigyázzanak a sarkokra és élekre, arra, hogy a lemezjátékok nedves közegben rozsdásodnak, tisztításuk nagyobb körültekintést igényel, az óraszerkezeteket nem szabad túlhúzni! Ezek a játékszerek általában sérülékenyebbek és könnyebben okoznak sérülést is, mint a mai műanyag játékok. Javasoljuk, hogy a felsoroltak miatt, valamint a játékok állagának megóvása érdekében (és egyébként is!), játsszanak együtt a gyerekekkel! A hasonmás játékszereknek, amelyek az egykori készítésnek megfelelő technológiával készülnek, egy része a mai szigorú játékokra vonatkozó előírásoknak nem felel meg. Ezért elsősorban gyűjtőknek és a régi játékok kedvelőinek szánjuk, tekintsék inkább dísztárgynak.
Adatok
Cikkszám
00713
Hasonló termékek
-36%
590 Ft
380 Ft
-31%
-38%
1 590 Ft
990 Ft
-64%
1 890 Ft
680 Ft
-44%
-72%
1 990 Ft
550 Ft
-16%
1 890 Ft
1 590 Ft
-30%
1 690 Ft
1 190 Ft
-22%
890 Ft
690 Ft
-50%
3 990 Ft
1 990 Ft
-50%
1 590 Ft
790 Ft
-30%
4 990 Ft
3 490 Ft
-60%
9 990 Ft
3 990 Ft
-50%
ÚJ
-67%
4 490 Ft
1 490 Ft
-30%
ÚJ
-54%
-50%
5 990 Ft
2 990 Ft
-53%
3 990 Ft
1 890 Ft
-38%
4 490 Ft
2 790 Ft
-36%
-20%
1 990 Ft
1 590 Ft
-50%
3 990 Ft
1 990 Ft
-33%
-28%
-32%
1 890 Ft
1 290 Ft
-67%
8 990 Ft
2 990 Ft
-39%
1 290 Ft
790 Ft
-37%
2 990 Ft
1 890 Ft
-42%
5 990 Ft
3 490 Ft
-33%
ÚJ
3%
3 490 Ft
3 590 Ft
-22%
890 Ft
690 Ft
-53%
-34%
3 490 Ft
2 290 Ft
-25%
3 990 Ft
2 990 Ft
-42%
-54%
690 Ft
320 Ft
-43%
6 990 Ft
3 990 Ft
-14%
7 990 Ft
6 890 Ft
-44%
-40%
990 Ft
590 Ft
-62%
1 290 Ft
490 Ft
-28%
3 990 Ft
2 890 Ft
-40%
1 490 Ft
890 Ft
-67%
14 990 Ft
4 990 Ft
-44%
-24%
4 480 Ft
3 390 Ft
-25%
1 990 Ft
1 490 Ft
-50%
2 990 Ft
1 490 Ft
-47%
-34%
1 490 Ft
990 Ft
-57%
6 990 Ft
2 990 Ft
-36%
2 490 Ft
1 590 Ft
-23%
1 290 Ft
990 Ft
-45%
890 Ft
490 Ft
-61%
990 Ft
390 Ft
-38%
3 990 Ft
2 490 Ft
-44%
2 290 Ft
1 290 Ft
-50%
1 590 Ft
790 Ft
-33%
4 490 Ft
2 990 Ft
-33%
-74%
2 990 Ft
790 Ft
-47%
1 290 Ft
690 Ft
-38%
1 590 Ft
990 Ft
-51%
790 Ft
390 Ft
-36%
2 490 Ft
1 590 Ft
-39%
1 290 Ft
790 Ft
-47%
1 290 Ft
690 Ft
-29%
-14%
6 990 Ft
5 990 Ft
-58%
ÚJ
-74%
1 490 Ft
390 Ft
-75%
1 590 Ft
390 Ft
-32%
3 490 Ft
2 390 Ft
-58%
-30%
-26%
3 490 Ft
2 590 Ft